Ismerjen meg bennünket

Kik vagyunk?

Az Ambiance Consulting boutique tanácsadó iroda a digitális világ térnyerése közepette a növekedési lehetőségek kiaknázását “elejétől a végéig” (“end-To-end”) támogatja. A stratégiai tervezéssel, a továbblépés lehetőségét találjuk meg, a megvalósítás irányításával a stratégia véghezvitelét menedzseljük. A változtatás sikeréért, a növekvő elköteleződésért a „puha” készségek fejlesztésével támogatunk vállalatát, az érintett szervezeti egységeket. Haladó, nemzetközi, a vállalati mérettől és iparágtól függetlenül alkalmazható érték-orientált stratégiai megközelítéseket alkalmazunk, a szervezeti agilitás kialakítása érdekében dolgozunk úgy, hogy közben az emberi kapcsolatokra és értékekre építünk.

VÍZIÓNK

Olyan testre szabott szolgáltatásokat nyújtó “boutique” tanácsadó iroda legyünk, amelyiket akkor bíznak meg, amikor egy új értékajánlatot kell definiálni és az alapján lehet az érintettek számára értéket adni. Olyankor, amikor az üzleti eredmény mellett az emberi oldal ugyanolyan fontos.

KÜLDETÉSÜNK

Támogatjuk a vállalatokat, illetve vezetőiket abban, hogy jobban kihasználhassák növekedési lehetőségeiket és fejlődhessenek – agilisan, fenntartható módon.

ÉRTÉKEINK

Hiszünk az együttműködés (Co-operation), az együtt alkotás (Co-creation) és a proaktivitás erejében, az agilitás lendületében. Hiszünk az álmokban és az azt követő kitartó megvalósítás sikerében.

TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS

Felelősek vagyunk munkatársainkért, partnereinkért, fenntartható élet-, és üzletmenetükért. Felelősek vagyunk a környezetünkért és valljuk, hogy ezt a szemléletet tovább kell adni bizonyos ügyek, kezdeményezések támogatásán keresztül.

VEZETŐ TANÁCSADÓNK

CSÉNYI CSABA, MBA, ACC

 

Stratégiai és megvalósítási tanácsadó, Sales Coach

Csényi Csaba lendületes, innovatív, kezdeményező szakember, aki jelentős tapasztalatokkal rendelkezik értékesítési, üzletfejlesztési, valamint kultúrákon átívelő nemzetközi menedzsment területeken.

 Kiemelkedő projektek, feladatok, sikerek:

 Piaci bevezetés, disztribúció menedzsment

A szlovák Tatratea dubjai piacra lépésének megszervezése és a képviseleti a partner kinevezése 

Az Emirates légitársaság bevezetése a magyar piacra, melynek eredménye azt lett, hogy az Emirates megnyitotta Budapest-Dubai között napi közvetlen járatát.

Marriott International részére B2B üzletfejlesztés Közép-Kelet-Európa 14 országában.

Air Canada, Cathay Pacific, Eithad Airways, China Airlines, Air Malta, LTU, Adria Airways kereskedelmi vezérképviselete (disztribúció, értékesítés, marketing, PR. ügyfélszolgálat, kialakítása, felépítése és üzemeltetése) Közép-Kelet-Európa számos országában 3 regionális irodán keresztül

Dubai, mint turisztikai desztináció népszerűsítése, képviselete Magyarországon.

Szervezetfejlesztés

Egy hazai bank értékesítési és vezetőfejlesztési programjának (közös) kidolgozása 3 200 fő oktatásához és vezetőfejlesztő fő tréner

Egyházi szervezetfejlesztési projekt stratégiájának kialakítása és bevezetése (EFOP program)

Egy szlovákiai acélipari vállalkozás érték-orientált értékesítési stratégiájának kialakítása és a megvalósítás koordinálása.

Egy hazai TOP utazási iroda stratégiai átalakítása és a megvalósítás irányítása (BPR, informatikai háttér, motiváció, értékesítés) 

Egy, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló turisztikai menedzsment  kft. részére komplett szemléletváltoztatási-, és értékesítés-növelési projekt vezetése.

Stratégiai / marketing tervezés

Medvesalja régió (Szlovákia) Turisztikai Marketing Stratégájának kidolgozása és a „Slow” Turizmus, mint megkülönböztető értékajánlat átültetése

Egy multifunkcionális sport-, és rehabilitációs központ stratégiai marketing terve kidolgozása

Egy „műanyagból olajat” szabadalom komplett Észak-amerikai piaci bevezetési-, és expanziós stratégiai terve helyi  (USA) tanácsadó kollégákkal együtt

Interim menedzsment

Electroworld Zrt. – Interim ügyvezető, Értékesítés, marketing, beszerzés

Startup indítása / Exit végrehajtása

25 000m2 Golf Driving Range üzemeltetése Budapesten és egy kapcsolódó boutique rendezvényszervező vállalkozás beindítása, majd exit

Egy utazási iroda felvásárlása, BPR, majd az exit végrehajtása

Egy Coach Training vállalkozás beindítása Dubaiban és annak egyetemi felnőttképzési partneri kapcsolatának kialakítása

A megközelítés

 Csaba érdeklődési területei a stratégiaalkotás, illetve a megvalósítás (innováció menedzsment, piacra lépés, üzletfejlesztés, értékesítés-fejlesztés, illetve a változás-kezelés és a szervezetfejlesztés). Megközelítése komplex, holisztikus, ugyanakkor gyakorlatorientált. Struktúrákat alakit ki és majd átad további üzemeltetésre. Menedzsment tudása, tapasztalata iparágiakon átívelő – ebből meritve igazi értéket képes adni kreatívan, sokoldalúan. Célja a szervezeten belüli fenntarthatóság és az agilitás megvalósítása.

Végzettség

 Csaba közgazdász, MBA végzettséggel és nemzetközi ACC minősítésű coach oklevéllel rendelkezik.

További információ: Linedin

EGYÜTTMŰKÖDŐ TANÁCSADÓ partner

Fejes-Martinez Kriszta

Tréner, akkreditált motivációs tanácsadó, projekt menedzser

Fejes-Martinez Kriszta olyan érzékeny, különleges kvalitásokkal rendelkező tréner, aki a szó legnemesebb értelmében tisztalelkű motivátorként képes a hallgatósága elé állni.

Éleslátása, a lényeget megragadó konzekvenciái, néha akár provokálónak is tűnő látásmódja és stílusa miatt igazi unikum az oktatás világában. Több, mint 15 éves oktatási tapasztalata, nagy és kisebb szervezetekben megszerzett szervezeti látásmódja valamint a non-profit szektorban töltött 3 éve arra predesztinálja, hogy “ügyek” mellé álljon. Kriszta attól autentikus, hogy online világunkban az emberi kvalitásokat tudja előtérbe helyezni úgy, hogy közben ő is demonstrálja azokat.

Kiemelkedő projektek, sikerek

“Adj egy ötöst” érzékenyítő kampány projekt menedzsere (melyet a Szerencsejáték Zrt. támogat) 

Stresszkezelő és kommunikációs workshop-ok szervezője és vezetője

Számos érzékenyítő foglalkozás és motivációs workshop szervezője

Egyetemi előadó (workshopok).

További információ: Linkedin

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK

 Komplex projektekbe olyan kipróbált, más megbízások során már bizonyított partereket vonunk be, akiket ugyanazok az értékek vezérelnek és szolgáltatásuk messzemenőkig professzionális.

SZAKMAI SZERVEZETI TAGSÁG

Hogyan támogathatjuk önt?